2010.09.03
Az egészséges életmód és a természetvédelem népszerűsítése. Próbáljuk megmutatni, hogy nem csak benzingőzt pöfékelve lehet eltölteni egy kirándulásra szánt napot, meg lehet ezt tenni úgy is, hogy közben az egészségünkért is teszünk valamit. A kerekezők vegyes összetétele pedig tükrözi, hogy ez nem csak a fiatalabb korosztály számára adott lehetőség. Mindemellett túrázóink komoly sportteljesítményt is végrehajtanak, mivel 206 km kerékpárral teljesítve azért figyelemre méltó.
2010.09.03
Szeptember 4-én és 5-én szüreti mulatsággal várják az érdeklődőket Hévíz egregyi városrészében. A program szombaton szüreti felvonulással indul, majd hagyományőrző csoportok produkcióit láthatja a közönség. A kulturális műsorok mellett vasárnap főzőverseny is lesz, melynek résztvevői magyaros ételeket készítenek el. A részleteket itt olvashatják!
2010.09.03
2010.09.03
A Herendi Porcelánmanufaktúra alapítása a nemzeti önállósodás időszakára esik, s már akkor rálépett egy szüntelenül változó - gyakran csúcsra vezető, gyakran a szakadék szélén kanyargó útra -, melyről erős hitének és tudásának birtokában a mai napig nem tért le. Hosszú útja során, vándorlásai alatt fontos helyeken hagyott jeleket, amelyeket most Önöknek is megmutatunk. Technológiánkat, márkajegyeink változását éppúgy megismerhetik, mint híres megrendelőinket, tisztelt mestereinket, valamint betekintést nyerhetnek történetünkbe, a múltunkba és jelenünkbe. A jövőnket tekintve pedig arra kérjük, tartson velünk az izgalmas úton Ön is, s tapasztalja meg: Herend jövője a múltja!
2010.09.03
2010.09.03
2010.09.03
2010.09.03
2010. augusztustól Gőbölös Attila keramikus terrakotta karikatúra portréi láthatók a Tourinform Galérián. A kaposvári születésű keramikus, Gőbölös Attila 18 éves kora óta rajzol karikatúrákat. A keramikusként mindig a saját útját járó művész kisplasztikák, reliefek iránt érdeklődött, mindig is vonzotta a jellem- és a lélekábrázolás, ezért portrékat és mellszobrokat készített.
2010.09.03
Birtokba vehették augusztus végén a desedai kerékpárút új, 4 kilométeres szakaszát a bringások. Tervek szerint a következő év végére teljes egészében elkészül a tó körüli út, sőt, azzal egyidejűleg egy ökoturisztikai útvonalat is kialakítanak, valamint megkezdik a Deseda élővilágát bemutató látogató központ építését is. 



